Alázat, ez pontosan az az erény, ami a leginkább megmutatja milyenek is vagyunk valójában. Sokáig negatív jelzőként élt ez bennem, úgy képzeltem el, hogy csak megalázkodni, megalázva lenni lehetséges és onnan már egyenesen arányos, hogy a veszteség engem ér, én maradok alul. 

Aztán ez az érzés átformálódott bennem, ma már negatív értelemben ki is töröltem a szótáramból. A sportolóktól rengeteget tanulhatunk alázatról. Pont a múlt héten vonult vissza Kobe Bryant, a Laker's játékosa, aki 20 évet játszott egy csapatnál. NBA pályafutását 96-bán kezdte, akkor még csereként, majd az egyik meccsen, amikor lehetőséget kapott játszani (ez már a rájátszásban volt) dobott négy homályt. Újoncként. Valahogy mindenki azt hitte, hogy ez a srác ufó, nem volt túl nagy csapatjátékos, voltak fura dolgai, nem akart beilleszkedni, de olyan eredményeket produkált, amitől messzemenően kiemelkedett a többiektől.

Mitől lett ilyen sikeres? Talán attól, hogy az összes létező energiáját bele fektette a munkába. Csinált olyat az egyik olimpia alkalmával, hogy hajnal 3-kor felköltötte az edzőt, hogy menjenek le dobálni, mert most neki erre van szüksége. Az edző pár óra után otthagyta és visszament aludni. Amikor felkelt és lement, hogy megnézze Kobe-t, hogy jobban van-e már, Bryant akkor hagyta abba a dobálást.

Ez az ember egy élő legenda, 20 évet töltött ugyanannál a csapatnál, ötször volt bajnok, egyszer MVP. Egy meccsén 81 pontot szerzett, ami a világtörténelem második legjobb eredménye. Az első 1962-ből való és Wilt Chamberlain nevéhez kötődik a 100 szerzett pont. Kobe a búcsú meccsén magához méltóan játszott, 60 pontot dobott.

Mitől olyan egyedi? Valószínűleg attól, hogy teljesen máshogy közelítette meg a dolgokat. Például magasról tett a sajtóra, ami nem javított az ő játékán vagy személyiségén az rohadtul nem érdekelte. Egyszerűen elengedte ezeket a füle mellett.

Kobe leghírhedtebb mondata ez volt:

"Ki hinne benned, ha te sem hiszel magadban?"

Imádom az ilyen hozzáállást, hiszen tele van lendülettel, alázattal és erővel. Hogy miért írok erről, rengeteg olyan példa van a szemünk előtt, akiktől napi szinten tanulhatunk el valami jót, valami pozitív dolgot. 

Ebből a kis Kobe leckéből tanuljuk meg, hogy ne ragaszkodjunk olyan dolgokhoz, ami nem jó nekünk. Ami nem előre visz, hanem hátráltat vagy csak alapjáraton lehúz. Elengedni a negatív berögződéseket nem önzőség, sőt. Az első lépés, hogy végre elkezdj hinni magadban. Ami elmúlt, az már a múlt, nem véletlen a múlt idő. 

A másik fontos része, hogy bármi amit éppen csinálsz, legyen az munka, párkapcsolat, gyereknevelés, azt csináld szívből. Hiszen ha szíved, lelked benne van, akkor már az örökre a tied marad és te 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy beleadtál mindent, amit akartál.

Szeretettel ölellek,

Ancsi

Megnémultam. Hetekre, sőt hosszú hónapokra. Bizony, én akinek alapjáraton megállás nélkül jár a szája. Foghatnám a télre, a szürkeségre vagy bármire, ez teljesen felesleges.

Érezted már azt, hogy ahol épp tartasz annál mélyebb már nincs? Hogy annyira szarul érzed magad, hogy nincs kedved senkihez és semmihez? Hogy legszívesebben amíg helyre nem teszed magad, ki sem mozdulnál? Hogy minden teendődet rutinból csinálsz, de fejben rohadtul nem vagy ott? Hogy mindenre van egy jó kifogásod?

Ha igen, tudod miről beszélek. Ha nem akkor figyelj és tanulj más hibáiból. Hogy mi váltotta ki elsősorban ezt a negatív hangulatot, azt nem igazán tudtam. Nem is érdekelt, mert amikor picit is jobban voltam, akkor egy apró gondolatmenet a másodperc tört része alatt visszahúzott a sötét oldalra. Ahol csak egyre mélyebbre ásod magad, amikor pedig már nyakig ér a kaki, amit magadnak gyártasz, majdnem bele is fulladsz, akkor egy kicsit látod kívülről önmagad. És talán akkor bekattan valami, talán elborzaszt a saját látványod és végre ki akarsz mászni a gödörből, nem sajnálni akarod magad tovább, nem elégedetlenkedni, hanem megoldani azt, hogy újra a régi legyél.

Túlpörögtem magam, ez nem volt kérdés. Nem éreztem magam sehogy jól, amíg meg nem fejtettem azt, hogy miért nem megy az, ami máskor egyébként mindig gyógyító hatással volt rám. Egy mondatot nem voltam képes írni, egyszerűen nem lett volna hiteles. Ahhoz, hogy a jót értékelni tudjuk, a rosszat is meg kell élni. Nekem ez nagyon megy, roppantul tudom magam sajnálni. De hiányzott az az énem, aki csak a pozitív gondolkodást hirdeti, az, akinek mindenkihez van egy jó szava és a leginkàbb a mosolyom hiányzott reggelente a tükörből.

Hogy miért írom ezt le? Azért, hogy okulj belőlem. Hogy tudd, hogy bárki képes kirúgni a saját lába alól a talajt, de kevesen képesek felállni. Az élet baromi rövid ahhoz, hogy ne örülj mindennek, amit ad. Hiszem minden nap, minden pillanat ajándék. Nincs idő, hetekre, hónapokra megnémulni. Tartozol magadnak annyival, hogy a jobbik formád hozd ki magadból minden egyes szituációban.

Ha te is épp gödörben vagy, rázd meg magad. Szedd össze azokat a dolgokat amiért igen is hálás vagy, örülj a legapróbb dolgoknak, például annak, hogy épp süt a nap. Ne engedd meg magadnak azt a luxust, hogy a napjaid sehogy teljenek. Annál, nincs rosszabb, amikor csak úgy vagy a semmibe.

A boldogságodért 100%-ban te vagy a felelős, te tehetsz érte, hogy minden nap jobb és egyre jobb legyen.

Hajrá!

Szeretettel ölellek,

Ancsi

(Fotók innen: Pinterest)