Ma valahogy nyakon csapott a gondolat, hogy talán egy bejegyzésbe kellene vetni azokat amik napok óta járnak a fejemben. Idejét nem tudom mikor született itt bármi bejegyzés, mindig volt mire fogni a miértjét. De kár tagadni hiányzott..Így a felszabadult énidő amit kaptam a gyerekektől teljesen jól alakul. Gyújtottam gyertyát, jógáztam, ami szépen beszivárgott a mindennapokba. Majd öntöttem egy pohár vörösbort, a fülembe zümmög Chris Martin és fogadjátok tőlem szeretettel a kis évértékelő, újév motiváló gondolataimat.
Ilyenkor mindenki picit visszanéz mi is történt idén. Hiába ez talán életünk egyik legkeményebb éve volt, nemcsak nekem, szerintem sokaknak. Mégsem könyvelem el rossz évként magamnak. Ilyen sokat talán sosem tanultam magamról. A legnagyobb mélységek és magasságok repkedtek minden héten. Nem volt benne két ugyanolyan nap. Talán a legnehezebb mégis az volt, amikor a kislányom szülinapján a Nagymamám meghalt, délelőtt.. Délután szülibuli meg minden. Nem is tudom mi volt nehezebb, felfogni, hogy a Mami 1 hét alatt elment semmi előjel nélkül vagy tartani magam a kislányom előtt. Tudjátok felnőttként most kellett ezt a gyász dolgot megélnem először, utoljára 10 évesen veszítettem el bárkit is. De a Mami nem bárki volt, hanem Mami, 10 éves korom óta az egyetlen nagyszülőm, aki mindig itt volt, stabil pontja az életemnek. Nincs nap, hogy ne érezném a hiányát, az Ünnep közeledtével ez csak fokozódott. Pont Karácsony előtt volt egy rendezvényünk 50. házassági évforduló és amit ott átélhettem az valami csoda volt. A bácsi 50 év után is olyan szeretettel beszélt feleségével, hogy végre magamban is helyretettem, hogy a Mami pont ott van jó helyen ahol van, a Tati mellett.
Aztán 2 év Covid után, a szülinapon elkezdődött az orosz-ukrán háború. Ezzel elindulva ez a hihetetlen mértékű infláció, energia válság és túlélés. Igen túlélés, nem csak vállalkozóként, de magánemberként is érezzük, hogy annyira nem könnyű most. Ebbe most abszolút nem kell politikát vinni, ez egyébként is attól mentes övezet. Máshol sem könnyebb, a minap beszéltem a kanadai barátnőmmel és ott is bőven két számjegyű már az infláció.
A baráti kapcsolatokat is próbára tette ez az év, jöttek mentek emberek az életemben, de aki fontos, az itt van, még ha távol, virtuálisan akkor is.
Kemény volt az év, sokat távol egymástól, nagyon sok munkával, kevés szünettel.
Mindemellett attól, hogy kemény volt, rengeteget tanított, új helyekre vitt, olyanokra amelyek azóta annyira belopták magukat a szívünkbe, hogy második otthonként gondolunk rá.
A legfontosabb tanítása mégis az volt, hogy együtt bármit megoldunk, a kis négyesünknél nincs erősebb kötelék és néha nagyon nehéz zsonglőrködni, de megéri.
Az újévi nagy megújulás helyett ajánlok egy nagy mély levegőt. Hiszen nem kell új embert faragni magadból, francba a fogadalmakkal. Minden hibáddal együtt úgy vagy jó, ahogy vagy. Dolgozni kell magadon, magadért. De ami eddig voltál ne dobd a kukába.
El kell szomorítsalak, hiszen az új év egyáltalán nem ígérkezik könnyebbnek, sőt.. Azonban fel lehet rá készülni új ötletekkel, tervekkel, aztán megvalósításokkal. Lehet előre sírni, hogy milyen nehéz lesz, bizony az, de készülj fel, menj a pofon elé és próbáld kitalálni mi a te megoldásod, ahhoz, hogy ne túlélj, hanem élj.
Másrészt pedig igazából felfoghatjuk úgy is, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Mi lenne, ha nem lenne munkád, nem lenne otthonod, családod, barátaid. Semmit nem szabad készpénznek venni, nem magától értetődő. Legyél hálás mindenért, amid van a legapróbb részletekig.
Mielőtt fejben te is értékelsz újévújte helyett mély levegő és hála lebegjen előtted.
Kovács Eszter jógaoktató (Mat On the Moon) szavaival engedlek titeket az új évbe:
"Nem attól lesz valaki hálás, hogy sok van neki, hanem, hogy képes értékelni."
Jó értékelést, boldog 2023-at!
Ölellek,
Ancsi