Ha egy mondatban kellene összefoglalni az eddigi év tanítását, akkor az lenne, hogy ne várj a megfelelő pillanatra. Én, mint fekete öves halogató tényleg megtanultam a leckét. Annyi tragédia, botrány és nehézség volt ebben az évben már, pedig még csak szeptember van, hogy nem tudom, hogyan marad még épp az eszünk. 

Tragédiák sajnos jönnek-mennek, az élet közben baromira nem hajlandó megállni, megy tovább, rohadjon meg zakatol előre. Apósom halála, a gyász még most is itt van, olyan veszteség amit egyszerűen nem tudsz kezelni, nem tudsz rá felkészülni, hiába tudod, hogy eljön az idő. A gyász pedig nagyon szemét, sunyi alak, mert a legváratlanabb pillanatokban tör rád. De valamit nagyon is megtanított Ő, vagy az Ő gyásza, azt hogy sose várj semmire, nincs holnap, ma van. Utáltam mindig a mondást, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Nem tudod, hogy van-e holnap. Mondd ki, tedd helyre, pakold el. Nem lehetsz olyan fáradt, hogy ne bírd megtenni ami épp nyomja a lelked. Ne engedd, hogy nyomja bármi a lelked. 

A Covid óta a nehézségek csak úgy jönnek, de nincs olyan amivel az ember ne tudna megbírkózni, ha azt kimondja vagy van mersze segítséget kérni. Egyetlen dolog felett nincs hatalmunk az pedig az egészség, ezért kell rá vigyáznunk, nemcsak a testi, fizikai egészségre gondolok, hanem a mentálisra is. Hiszen, ha a lelki egészségünk gatya elindul a lavina. 

Mostanában pedig csak kapkodom a fejem, hogy mégis mikor lett az emberiség ekkora tapló /tisztelet a kivétel/, ítélkezünk minden és mindenki felett, mindent jobban tudunk, mint a másik. Őrült nagy megmondó lett mindenki, millió fotelforradalmár országa lettünk, de ha tenni kell, akkor bizony ott a kényelmes fotelben is maradnak. 

Újabb tragédia küszöbén vagyunk, de csak a küszöbön, hiszem, hogy van visszaút. Lehet, hogy naív vagyok, de hiszek a csodákban, hiszem, hogy meggyógyul, hiszem, mert nincs más út. Erős, mert sokan hiszünk benne. És most nem a miérteken vagy a hogyanon kell kiakadni, megmondani, sajnos ezt nem lehet visszacsinálni, de hiszem, hogy egy életre lecke lesz mindenkinek. Nem véleményezés, megmondás kell, hanem összefogás, erő és hit. 

A hitünk nélkül nincs semmink. Kérlek, ha téged is megérint akkor egy mécsessel csatlakozz ma hozzánk este 8-kor a martfűi Református Templomnál. A közös imának óriási ereje van. Biztos vagyok benne, hogy érzed ezt a szeretet és imát, ami körülvesz, és erőt fog adni neked a gyógyuláshoz. Veled vagyunk lélekben mindannyian Juditka, aki csak ismer.

És még valami kedves Olvasó, ne vegyél semmit magától értetődőnek, legyél hálás az életedért, mindenért amid van. Szeress, bocsáss meg, ne cipeld a kételyt vagy a haragot tovább. Minden kapcsolatodat értékeld és ápold, hiszen csak úgy működik.

Köszönettel,

Ancsi